Lengyel és magyar vonószene a fantasztikus Erdődy Kamarazenekar előadásában
8 / 23 / 2021 www.davidsclassicalcds.com
https://www.davidsclassicalcds.com/blog/polish-and-hungarian-string-orchestra-music-played-by-the-fabulous-edody-chamber-orchestra
Nemrégiben fedeztem fel Szymon Laks zeneszerzőt egy remek CD révén, melyen három vonósnégyese szerepel (No. 3-5). A lemezt a Dux adta ki és a csodálatos Messages Quartet játszik rajta. Olyan nagyszerű ez a zene és annyira élveztem, hogy kerestem még műveket ettől a lengyel zeneszerzőtől. Rábukkantam erre a SACD-re, melyen vonósokra írt zene van, többek között Laks-tól is egy mű. Rögtön meg is rendeltem a CD-t. Létezik a varsói (Lengyelország) Dux kiadásban is (Dux Record Producers).
A műsor lengyel és magyar zeneszerzők vonószenekari műveiből áll, Köztük az első Szymon Laks 1936-ban írt Sinfonietta-ja. Tetszetős darab. Lényegében minden szempontból vonósszerenád, csak a címe nem az. Négy egymással kontrasztot képező tételből áll: Overture, Serenade, Rondino és Finale. Tonális, kellemes, érdekes és telve van inspirációval – nyilvánvaló, hogy egy igen tehetséges és magas szakmai tudással rendelkező zeneszerzőtől. Az élénk és vidám Overture a brit vidéket idézi, míg a középső tételek telve vannak bájjal. A Finale lebilincselő kifejlete a Fugue and Variations, ismét brit felhangokkal. Összességében véve a szerző vonósnégyeseinek hallgatása nagyobb élményt jelent nekem – kreatívabbak és több egyéni és egyedi zeneszerzői hangról tanúskodnak -, mindazonáltal ez a vidám, könnyed Sinfonietta is nagyon élvezetes.
Rózsa Miklós Concerto for String Orchestra című műve viszont nem az. Egyszerűen nem ragadott meg ez a darab, annak ellenére, hogy egy jól ismert, befutott zeneszerzőtől származik. Mindjárt az első frázistól kezdve az első tétel bosszantóan nem muzikális és nyers. Az egész egy nem dallamos motívumra épül, és nem igazán fejlődik semmivé, aminek tartalma vagy célja lenne. A második tétel már jobban igyekszik és vannak benne kellemes hegedű-témák, de még mindig nem sikerül valóban emlékezetes dallamot létrehoznia. Még a kezdő brácsa szóló sem túlságosan dallamos. Csak a 3., Allegro giusto tételben kelt a darab végre pozitív benyomást. Ritmikus hajtóereje és energiája magával ragadó és egész jónak bizonyul – mindenképpen ez a mű legjobb része. Sietek hozzátenni, hogy a zeneművel kapcsolatos lagymatag reakciómnak semmi köze nincs annak előadásához. (Később majd rátérek az Erdődy Kamarazenekar kiváló játékára…)
Be kell valljam, hogy eddig a pontig csak szórakozottan hallgattam a CD-t, nem úgy, mint aki kritika írására készül. Jöttem-mentem, tettem-vettem a házban, miközben fél füllel a hi-fi toronyból jövő zenére figyeltem. Ez azonban csak addig volt igaz, míg nem jött a következő darab. Ekkor a zene visszavonzott a zeneszobába, hogy jobban odafigyeljek arra, amit hallok.
Orbán György számomra teljesen ismeretlen zeneszerző. Sopra canti diversi című műve pedig a lemez egyik fénypontjának bizonyult. A lemezismertető füzetben olvashatjuk, hogy egy sokkal nagyobb ciklus harmadik tétele ez a mű, melyet a csodálatos Erdődy Kamarazenekarnak dedikált. Ők adják itt elő. Három leíró jellegű tételből áll, melyek címei: 1. Karácsonyi ének 2. Hóvihar 3. Repülj, madár, repülj! A Laks darabhoz hasonlóan itt is hallok utalásokat a brit vidéki vonósszerenádra, különösen az első tételben (amely mellesleg egyáltalán nem emlékeztet “karácsonyi” zenére). Azonnal észrevehető, hogy Orbán mesteri zenekari szerző, és sokkal több változatossággal ír zenét, mint amennyit az előző két műben tapasztalhattunk. A hangszerelés harmóniában gazdag, az egész zenekarban megjelenő pizzicatokkal átszőve. Érdekes módon a második tétel nem hangzik “hóvihar”-nak. Inkább lírikus közjáték gyönyörűen éneklő vonósokkal (először a hegedűk, aztán a brácsák, majd együtt, oktávokban). A finálé nem egészen úgy száll, mint egy madár, de azért visszavisz minket az angol táj levegős vidékeire, ami megintcsak a Laks műre emlékeztetett engem. Összességében véve a darab festői, Bartók hatását mutató népdal elemekkel, melyek növelik tetszetősségét. Gyönyörűen van hangszerelve és elragadóan szórakoztató.
Az igazi felfedezést azonban az utolsó mű jelenti, amely igazán lenyűgözött engem. Wojciech Kilar neve csökönyösen, homályosan ismerős volt nekem, de egyszerűen nem tudtam hol elhelyezni. A darab meghallgatása közben még kíváncsibb lettem rá. … Honnan ismerem én ezt a zeneszerzőt? Nos, mikor áttanulmányoztam az ismertető füzetet, megtudtam, hogy Kilar avantgard zeneszerző, és Rózsához hasonlóan ő is filmzenéjével vált népszerűvé. Áhá! Az Amazonon keresve felfedeztem, hogy pontosan honnan is ismerem. Ő írt egy olyan filmzenét, amit mindig is szerettem – azt a csodálatos, kicsit minimalista zenét, amely egy fülbemászó, egyszerű, kitörölhetetlen motívumon alapszik. Ezt a filmet nagyon szeretem: A kilencedik kapu, és Johnny Depp a főszereplője. (Írt egyéb emlékezetes zenéket is, például Bram Stoker’s Dracula és a Halál és a lányka). A felvételen szereplő Orawa című darabot hallgatva nem lehet nem felismerni a hasonlóságokat A kilencedik kapu-hoz. Az elején minimalista és kicsit Phlip Glass-ra emlékeztet, de néhány perc után szimfonikus rapszódiává terebélyesedik ki, teljes, filmzenére jellemző hangszereléssel, mely John Adams-re emlékeztet. Ismét idézet az ismertető füzetből: “Az Orava (avagy Orawa, ahogy a lemezen szerepel) egy kis hegyi folyó, mely a korábbi Orava megye északi részein át folyik.” A zene kis csörgedezéssel kezdődik, de hamarosan felerősödik és habzó zúgókban tör ki, melyek mindjárt elárasztják a partot is. (Eszembe jutott Adams Two Fanfares for Orchestra, amely oly egyszerűen kezdődik a Tromba lontana-val, aztán csak nő, nő, míg lehengerlő csúcsra nem jut a Short Ride in a Fast Machine-ban.) De azért nem egészen. Ez a zene erősen gyökerezik a szilárd talajon és fel a legmagasabb hangfekvésbe vezető vonós glissando-k sikoltásával végződik. A tetőpontot az jelenti, amikor a zenekar tagjai felkiáltanak. Aztán pedig én kiáltottam fel: “Wow”. És ezzel vége volt.
Az Erdődy Kamarazenekar ragyogó csoport, mely mintegy 20 vonósból áll, akik élén koncertmesterük, Szefcsik Zsolt áll. Játékuk egyszerűen mesés – teljesen bevonja a hallgatót, erőteljes és dinamikus – duzzad az energiától, remek zenei éleslátás jellemzi. Valami egészen különleges van abban, hogy új zenét hallgathatunk egy elkötelezett, rendkívül magas színvonalú zenészcsoporttól. Ez még inkább erősíti az új felfedezés élményét. A felvételben a Dux kihasználja a multicsatornás SACD minden előnyét. Ennek eredményeképpen a hangminőség kiváló. Meleg, részletekbe menő és dinamikus. Ennek köszönhetően az együttes teljes valójában jelenik meg, és ez a jelenlét sosem “kicsi”. Még a tetőpontokon is erőfeszítés nélkül és természetesen teljesedik ki a hangzás, anélkül, hogy a hangmérnökök manipulálnák azt.
Ami egyszerű, a háttér zenehallgatásként indult, végül teljesen lebilincselő zenei élménnyé vált, mely azonnal ezen ismertető megírására késztetett. Ilyesmi nem történik meg velem gyakran, ami valamit elárul ennek a produkciónak a minőségéről. A Rózsa darab kivételével ez a zene felnyitja a szemet, gazdagít és megjutalmazza a hallgatót – és különösen a Kilar mű tényleg fantasztikus. A kiváló előadás és felvétel miatt ez a lemez igen ajánlott.
David Rowe
Pine, Colorado
