Újabb beszámoló jelent meg legújabb lemezünkről, ezúttal a gramofon.hu oldalon, mely ezen a linken érhető el:
http://www.gramofon.hu/index.php/archivum/vonalak-terben,-idoben
VONALAK TÉRBEN, IDŐBEN
Eredeti közlés: Gramofon.hu, 2020. 05. 21. Kritikák
“Értékes lemezt jelentetett meg a Szefcsik Zsolt vezette Erdődy Kamarazenekar a lengyel DUX kiadónál. Két lengyel és két magyar szerző – a helyzet azonban bonyolultabb a XX. század viharos történelme miatt: Szymon Laks Franciaországba emigrált, Rózsa Miklós az Egyesült Államokba, Orbán György pedig az anyaországba telepedett át. Egyedül Wojciech Kilar maradt otthon. A művek dátuma is mutatja, mi minden történt 1936, 1943, 1986 és 2014 táján. Nagyon eltérő idők. Maguk a művek is eltérőek, de azért akad bennük közös is. Ez pedig nem más, mint a népies, illetve a természetes jelleg. Különbözőképpen, különböző mértékben – s a két jelző használata sem véletlen.
Zay Balázs
Laks egyik legjátszottabb műve az 1936-os, négytételes Sinfonietta. Felettébb inspirált alkotás, melyet a modernitásnak halvány lehelete jár át. Laks darabján érezni a francia kontextust, könnyed, keresetlen, azt is lehet mondani: kellemes. A népies hangvétel a II. tételben jelenik meg.
Rózsa Miklós Concerto vonószenekarra című, háromtételes darabja 1943-ban keletkezett. Ezen Bartók, Kodály hatása érezhető erősen, e kompozíció is a hagyományos és az újszerű kombinálásával játszik, de Laks művének felhőtlen hangvétele után itt más, disszonánsabb harmóniákat hallunk. A mű legemlékezetesebb része kétségkívül a lassú tétel, melyre igaz a lento tempójelzéshez fűzött “con gran espressione” megjegyzés.
Orbán György Sopra canti diversi című műve három régi dallam feldolgozása. A bartóki-kodályi örökséget Orbán a modernitás, a változtatás kényszere nélkül viszi tovább. Második tételének címe Hóesés Brassóban, egy lányról szól, akiért napnyugati lovagja nem jön el. Ennek izgalmas felhangja van, ha az erdélyi szászság magára maradására gondolunk. Érdekes az Orbán által osztott vélemény arról, hogy a felhasznált dallam a Minnesängerek korára megy vissza. Ez bizony nagyon széles ív, és a fennmaradás sajátos megjelenése.
Az Erdődy Kamarazenekar immár több, mint 25 éves. Kiváló együttes, melynek saját hangja ezen a lemezen is érezhető. Roppant tisztán játszanak, és az embernek az az érzése, mintha nem is kamarazenekart hallana, hanem vonósötöst. Ennek oka a felkészültség. Valamint a jól megvalósított visszafogottság. Nem szeretem, amikor – főleg a régizenei együttesek – úgy játszanak visszafogottan, hogy az embernek hiányzik a dinamika. Itt nem hiányzik. Nem telt, de intenzív a hangzás: könnyed, finom rajzolatú.
Szefcsik Zsolt együttesének egyedi stílusát egyfajta vonalas jelleg jellemzi. Sokszor mintha inkább egyenes hangokat hallanánk. Ez némiképp Konok Tamás képeinek finom vonalaira emlékeztet. De más képzőművészeti párhuzamot is eszembe juttat, nevezetesen a modern emberábrázolásnak azt a metafizikus festészettel kezdődő és aztán az új tárgyiasságban folytatódó vonulatát, amelyben az alakok kicsit bábuszerűek, kicsit stilizáltak.
A lemez utolsó darabja Wojciech Kilar Orawa című darabja. Az Árva folyót illusztrálja, így kicsit a Moldva késői variánsa. Az egykori legészakibb magyar vármegye csodaszép folyóját minimalista, repetitív zene jeleníti meg. Megkapó zene. A Konok képeihez kapcsolható vékony, vonalas interpretáció e mű esetében különös modern és posztmodern karaktert eredményez. Nekem inkább absztrakt és kifejezetten minimalista, míg például Kristjan Järvi előadása nagyobb zenekarral sokkal természetesebb, valóban folyó, míg itt inkább annak stilizált ábrázolása jelenik meg. Modern és posztmodern, mert az egyértelműen posztmodern ábrázolás egyszerű, modern elemekből, vonalkákból, csíkokból építkezik. A teljeség kedvéért megjegyzem, igen jónak tartom ezt a kis művet, a záró Hej! kiáltást azonban a magam részéről ignorálnám.
Mintha nem is kamarazenekart, hanem vonósötöst hallana az ember. Az Erdődy Kamarazenekar főképp zenei ritkaságok, előásott kincsek bemutatójaként vált ismertté. De inherens kvalitásaik alapján megérdemlik, hogy figyeljünk rájuk gyakran játszott darabok kapcsán is. E lemezt hallgatva egyszer csak az jutott eszembe, milyen érdekes is lenne Schubert Vonósötösét hallani velük. Konkrétan azért, mert az ő finom hangzásuk sajátos átmenetet mutatna a eredeti vonósötös- és a kamarazenekari előadás között.”
Kiadó: DUX
Katalógusszám: DUX 1599
