Az ÉLET és IRODALOM LXVII. évfolyam, 9. számában kritika jelent meg legújabb albumunkról, a “Zenélő kastély”-ról. Fogadják szeretettel:
Csengery Kristóf
Kastélyzene
MŰBÍRÁLAT – ZENE – LXVII. évfolyam, 9. szám, 2023. március 3.
(Zenélő Kastély. Music from the Esterházy Palace in Tata. Erdődy Ensemble. EECD)
Az Erdődy Kamaraegyüttes előadásmódjának legfőbb jellegzetessége egyrészt telt a hangzás
dús zamata, a pregnáns ritmika, másrészt a karaktergazdagság, amely felmutatja a művek
tematikus invenciójának választékosságát, a hangulatok, megszólalásmódok széles skáláját. A
hallgató a zenélésből áradó energiára is felfigyel: lendület, temperamentum uralja a tételek
megszólaltatását.
A tapasztalat azt mutatja, sokan hiszik, hogy a zenetörténet nem más, mint az a folyamat, amelynek során
zeneszerzői pályafutások követik egymást, az egyik hat a másikra, Vivaldi Bachra, Philipp Emanuel Bach
Haydnra, Beethoven Schubertre, Schumann Brahmsra, Debussy Kodályra. Stíluskorszakok adják
egymásnak a stafétát, és persze híres művek keletkeznek: Máté-passió, Don Giovanni, Kilencedik
szimfónia, Petruska, Psalmus Hungaricus. Kétségtelenül ez is zenetörténet: a stílusok, alkotói pályák,
művek egymásutánja, amely megfogalmaz egy narratívát, és van belső logikája. De azért a zenetörténet
ezen kívül még seregnyi más dolog is: például a zenéről való gondolkodás és írás története, a zeneoktatás
története – vagy maga a zenecsinálás, a zenélés története.
Mit nevezhetünk az utóbbinak? Azt, hogy a történelem különböző korszakaiban, különféle társadalmakban
és e társadalmak eltérő osztályaiban-rétegeiben, az élet különböző helyszínein: a családi otthonokban, az
utcán, a szántóföldeken, a templomokban, kastélyokban, színházakban, kocsmákban, kávéházakban – és
persze, amikor már voltak, az operaházakban és a koncerttermekben – mikor milyen zene szólt. Vagyis
hogy az élet sokfélesége és a zene hogyan kapcsolódott össze. Mindennek kétségtelenül egyik
legérdekesebb vetülete a társadalmi osztályok és rétegek közötti eltérés. A parasztság zenéje mindig más
volt, mint az egykorú polgárságé (ha már volt polgárság), és a polgárság mindig másféle zenét csinált
(mert többnyire úgy hallgatta, hogy közben ő maga szólaltatta meg – lásd a négykezes zongorairodalmat),
mint amilyet a nemesség hallgatott kastélyainak előkelő zenetermeiben.
Honnan szerzi a zenetudomány mindezekről az információt? A legkülönfélébb forrásokból. A
népzenekutatás a parasztság zenéjének történetét tárja fel, a polgári szalonokban zajlott muzsikálás
részleteiről levelek, feljegyzések, naplók, önéletrajzok, emlékiratok, képi ábrázolások, később újságcikkek
tudósítanak. Az egyik legérdekesebb és legtöbb munkát adó a templomok és az arisztokrata kastélyok
zeneélete. Ezekről a zenetudomány többnyire a fennmaradt kottatárakból és könyvtárakból,
katalógusokból, leltárkönyvekből szerez tudomást. Vagy ha nincs katalógus, a zenetudósok felmérik és
rendszerezik a hagyatékot vagy annak fennmaradt részét. Templom, kastély: mindkét terület nagyon
fontos, mert a társadalom meghatározó szegmenseinek zenei gyakorlatáról tudósít. Ezúttal az utóbbiakról:
a kastélyokról esik szó. Bár Magyarországon sok kastély esett áldozatául a történelem viharainak, így is
számos feltárható dokumentum maradt, ami persze nemcsak a zenetudósok számára érték, hanem a
muzsikusoknak is az. Nemcsak dokumentálni lehet, melyik nemesi család rezidenciáján milyen zeneélet
zajlott, de meg is lehet szólaltatni az egykor ott elhangzott műveket – koncerteken, hanglemezeken is.
Szefcsik Zsolt hegedűművész vezetésével az Erdődy Kamarazenekar immár huszonnyolc éve foglalkozik a
magyarországi zenei örökség kutatásával és minél szélesebb körben történő népszerűsítésével. Több mint
száz művet mutattak már be hazai kottatárak gyűjteményeiből. Ez a törekvés – számos rádiófelvétel
mellett – eddig tizenhét lemezfelvételt eredményezett. Az elmúlt másfél évben egyéb munkáik mellett
magyarországi kastélyok hajdani zeneéletének dokumentumai – a nemesi családok zeneéletének
részeként egykor megszólalt művek – között válogattak, néhány érdekes, jellemző vagy épp a mai zenei
tájékozottság számára hézagpótló kompozíciót adva elő hangversenyeken és rögzítve hanglemezen. Az
ilyen tevékenység egyszerre tesz közkinccsé művelődéstörténeti ritkaságokat és ajándékozza meg az
élmény óráival a közönséget.
Az Erdődy Kamarazenekarból alakult Erdődy Kamaraegyüttes (Szefcsik Zsolt, Szabó Sára – hegedű, Polónyi
István, Zárbok Zita – brácsa, Újházi Gyöngyi – cselló, Martos Attila – nagybőgő) a közelmúltban megjelent
lemezén az 1760-ban épült tatai Esterházy-kastély XIX. századi zeneéletének két értékes dokumentuma, a
romantikát képviselő, angol származású, de Franciaországban élt George Onslow (1784–1853) Esz-dúr (op.
57) és a Mozart-tanítvány bécsi klasszikus Joseph Eybler (1765–1846) A-dúr (op. 6, No. 2) vonósötöse
hallható. Mindkét mű ideális választás, mivel ezek a darabok egyfelől ismeretlenek a jelenkori
koncertlátogatók számára – Onslow és Eybler műveit a mai hangversenygyakorlatban egyáltalán nem
játsszák –, másfelől kiválóan megírt, magas színvonalú zenék. Az Erdődy Kamaraegyüttes
előadásmódjának legfőbb jellegzetessége egyrészt a hangzás dús zamata, a pregnáns ritmika, másrészt a
karaktergazdagság, amely felmutatja a művek tematikus invenciójának választékosságát, a hangulatok,
megszólalásmódok széles skáláját. A hallgató a zenélésből áradó energiára is felfigyel: lendület,
temperamentum uralja a tételek megszólaltatását. Két kitűnő mű a magyarországi nemesi rezidenciák
hajdani zeneéletéből, a kompozíciók értékeit meggyőzően felmutató előadásban.
https://www.es.hu/cikk/2023-03-03/csengery-kristof/kastelyzene.html
